vissza
Plágium

Egon Friedell írja Az újkori kultúra története cimű könyvében:

Ami végül a plágium kérdését illeti, úgy az a lárma, amit a szellemi eltulajdonításokért csapnak, egyike a legfölöslegesebb tevékenységeknek a világon. Ugyanis minden plágium saját magának bírája. Rajta lebeg az az átok, mely örömtelen birtokká változtat minden lopott jószágot, akár szellemi, akár anyagi természetű. [...] Mindig csak a saját gondolatainkat mozdíthatjuk meg valóban, mert csak ezek a mi szerveink. Azt az eszmét, amely nem a mienk, hanem másé, nem tudjuk kezeli, le fog vetni bennünket, mint a ló az idegen lovast, olyan, mint egy ékszerkazetta, melynek titkos zárát nem ismerjük, mint egy útlevél, mely idegen országokat nyit meg, de csak az előtt, akinek képét és aláírását viseli.

[...]

Az emberiség szellemének egész története lopások története. Sándor meglopja Fülöpöt, Ágoston meglopja Pált, Giotto meglopja Cimabue-t, Schiller meglopja Shakespeare-t, Schopenhauer meglopja Kantot. És ha egyszer megrekedés áll be, ennek oka mindig ott keresendő, hogy túl keveset lopnak. [...] És ha egy nagy művész vagy gondolkodó nem hat, ez mindig azért van, mert túl kevés tolvajra talál. Szókratésznek megvolt az a ritka szerencséje, hogy Platónban egész lelkiismeretlen tolvajra talált, aki mesterségének minden csínját-bínját értette: Platón nélkül ismeretlen volna.

[...]

"Műveimet egyáltalában nemcsak saját bölcsességemnek köszönhetem, hanem rajtam kívül dolgok és személyek ezreinek, akik anyagot nyújtottak hozzájuk. Jöttek bolondok és bölcsek, világos fejek és korlátoltak, gyermekség és ifjúság és az érett kor: mind elmondták nekem, mi az érzésük, hogy gondolkodtak, hogy éltek és működtek, és milyen tapasztalatokat gyűjtöttek, és nekem nem volt egyéb dolgom, mint hozzálátni és learatni azt, amit mások számomra vetettek." - mondja Goethe.

[...]

Ami anyagát illeti, alapjában véve semmi sem új; új mindig csak a szellemi erők változó játéka. Sőt, megtehetjük a végső lépést, és elmondhatjuk: minden épeszű ember kénytelen szüntelenül plagizálni. Az igazság jól elrendezett, jól elhatárolt birodalma kicsi. Csak a balgaságok és tévedések, a szeszélyek és hülyeségek vadona megmérhetetlen és feneketlen.

[...]

...ráakadtam Hermann Bahr egy dolgozatára a plágiumokról, mely ezzel a mondattal végződik: "Ha elvesszük a művésztől azt a jogot, hogy úgy ábrázolja a szépet, ahogy érzi, nem törődve azzal, ábrázolták-e már egyszer vagy sem, és a műértőtől azt a jogot, hogy az igazra törekedjék, akár régi, akár új, és csak azt hagyjuk érvényesülni, ami még sohasem fordult elő, akkor megnyitjuk az ajtót minden különbség előtt, és a legnagyobb bolond lesz legkedvesebb szerzőnk."